Bevezetésként mesélnél magadról?

Hajtanak a kihívást jelentő projektek, amelyek elsőre elérhetetlennek tűnnek. Minél nehezebb a feladat, annál nagyobb a nyereség. A hűség és az integritás nagyon fontosak számomra. Szeretek emberekkel találkozni, és beszélgetni velük különböző dolgokról.

Fontos számomra a véleménykülönbség, és az, hogy képes legyek barátságot ápolni olyan emberekkel, akik másképp gondolkodnak, mint én. Szeretek tanulni, kertészkedni, főzni és a szabadban lenni. Nemrég elkezdtem evezni Budapesten, a Dunán, a Danubius Nemzeti Hajós Egyletben. Számos hibám akad, de ezek nem publikusak!

Hogyan kerültél Afrikába, és milyenek voltak az ott töltött éveid?

Angliában értem munkaképes korba a 1980-as évek elején, a Falkland-szigeteki háború és Margaret Thatcher idején. Nem emlékszem olyan erős indokra, amiért elhagytam Angliát, csak találkoztam emberekkel, akik munkát ajánlottak máshol. 

Az egyik első munkám a politechnikum elvégzése után Zimbabwében volt, ahol egy régi szarvasmarha tanyán dolgoztam, amelyet elandokkal (jávorantilop) és orrszarvúakkal népesítettek be. Itt lovakkal foglalkoztam, és megtanultam néhány alapvető készséget: például azt, hogyan építsek szafaritábort helyben elérhető anyagokból. Ez volt az első alkalom, hogy találkoztam afrikai emberekkel, akikről kiderült, hogy fehérek is lehetnek!

Idegenvezetőként turistákat vezettem gyalogos, lovas és járműves szafarikra. Munkám nagy részét nemzeti parkokban végeztem, mint például a dél-luangwai nemzeti park Zambiában és a Nyika Nemzeti Park Malawiban. A feladatom az volt, hogy természetes anyagokból szafari tábort építsek és tartsak fenn, valamint turistákat fogadjak és vezessek körbe biztonságban a parkban. 

1998-ban Lilongwéba költöztem, Malawiba, ahol egy kis hotelt nyitottam. A hotelnek volt egy kis bárja, és elkerülhetetlen volt, hogy a bár neve Harry’s Bar legyen. Ezt a bárt 21 évig üzemeltettem, idővel viszont a bár élete megviselte az egészségemet, ami végül ahhoz vezetett, hogy elváltunk a nejemmel.

Színházat is indítottam, zenei fesztiválokat szerveztem, és az utóbbi években segítettem egy NGO-nak, a Virtual Doctors-nak beindítani működését Malawiban. Afrikában a legfontosabb, amit megtanultam, az az egyén értéke a szervezet felett. Az erős, független emberek közösségeket építenek és lehetőségeket teremtenek ezekben a közösségekben. Láttam milliárd eurókat áramlani Afrikába, és az eredmények nehezen láthatóak. Sok nagy szervezet nem hatékony és pazarló az általuk kezelt erőforrásokkal.

Milyen értékeket hoztál magaddal Afrikából?

Kemény munka, hit, barátság és makacsság. Erősen ellenzem azokat, akik mások nevében cselekednek, különösen, ha nem kérték a segítséget. Általában a hivatalos szervezetek, amelyek azt állítják, hogy segítenek az embereknek, önzők, mereven bürokratikusak, rossz döntéseket hoznak, és hihetetlenül pazarlóak a pénzzel. Úgy gondolom, hogy a vezetőknek az oktatási, egészségügyi erőforrások és az infrastruktúra fejlesztésével kell országukat jobbá tenniük. A jogállamiság és a vállalkozásindítás, a foglalkoztatási lehetőségek szabadságát minden szinten a lehető legegyszerűbbé kell tenni.

Milyen különbségeket tapasztaltál az európai (magyar) és az afrikai munkakultúrában?

Európában soha nem dolgoztam, és az utolsó alkalom, amikor az Egyesült Királyságban munkát végeztem, közel 40 éve volt. Amit az Európában dolgozó emberekről Malawiban megfigyeltem, az az, hogy nagyon pontosak és türelmetlenek, ami gyakran udvariatlannak és elutasítónak tűnik másokkal szemben. Látom az európai történelmi fejlődés előnyeit: nélküle a világ nem lenne ott, ahol ma van. Azonban most úgy gondolom, hogy az európai munkakultúra hanyatlásban van, a Covid-szabályozások sok vállalkozást tönkretettek, és az energiatermelés alsó határára való törekvés a Net Zero politikák, az ESG és a DEI által végül megsemmisíti a vállalkozói szellem és az individualizmus utolsó elemeit, amelyeket még nem zúztak össze biztosítási politikák, egészségügyi és biztonsági előírások és az élet minden területén túlzott szabályozás. 

A Malawiban élők értékei egy olyan országé, amelynek még meg kell élnie saját ipari forradalmát. Négymillió parasztgazda még mindig kézzel ültet és arat, míg a városi központokban fiatal férfiak és nők ezrei küzdenek a túlélésért az informális szektorban, olyan termékeket árulva, mint telefontöltők, műanyag cipők és használt ruhák. A városi lakosság a 21. században bizonytalanul él, míg a vidéki lakosság több mint 90 százaléka még mindig vezetékes víz és villamos energia nélkül tengeti a mindennapjait. Ez nagyon kaotikusnak tűnhet Európához képest.

A munkaerkölcs erős, és néhány vállalati és nagyobb szervezet kivételével minden férfi és nő saját kisvállalkozásában dolgozik napi kenyerüket keresve.

Miért éppen a Corvinus Egyetemet választottad az új kezdet helyszínéül?

Elfogytak a kihívások Malawiban. Szerettem volna megtapasztalni az életet Afrikán kívül, és Magyarország éppen akkoriban volt a hírekben, miután Orbán Viktor és a Fidesz megnyerték a 2022-es választásokat. Mr. Google-höz fordultam, és találtam egy egyetemet az országban. 

Az újságok azt írták, hogy egy autoriter államban fogok élni, amelyet egy diktátor irányít, hát ez nyilván érdekesnek tűnt. De be kell vallanom, hogy Malawi diktátora (Őexcellenciája Hastings Kamuzu Banda) sokkal autoriterebb volt, mint az itteni!

Mi a célod: új karrier vagy a személyes fejlődés?

Elsősorban az a célom, hogy átmenjek a kurzusokon, esetleg továbbtanuljak egy mesterképzésen. Úgy gondolom, hogy a karrier és a fejlődés összekapcsolódnak, bár a karrier korlátozó lehet, mivel azt sugallja, hogy az ember csakis egy karrierúton járhat. A fejlődés alatt személyes fejlődést értek. A célom mindig az volt, hogy fejlesszem magam; az egyetlen kérdés az, hogyan tehetem ezt. Barátságokat, kalandot és edukációt választottam a fejlődésem alappilléreinek. Korábban ezek mások voltak, és nem kétséges, hogy ahogy öregszem, ismét változni fognak.

Mit jelent számodra az élethosszig tartó tanulás?

Alkalmazkodni a környezethez, amelyben vagy, és próbálni nem túlbonyolítani a dolgokat. Ugyanakkor képesnek kell lenni megtartani azokat az értékeket, amelyek igazak az életedre nézve. A tanulás ijesztő: az élethosszig tartó tanulás azt jelenti, hogy elismered, hogy tudásodat mindig kihívások érik, és a dolgok, amelyeket helyesnek hittél, már nem azok. Ez azt jelenti, hogy el kell dobnod dolgokat és el kell ismerned, hogy tévedtél. Néha úgy érzem, hogy az élethosszig tartó tanulónak tanárrá kell válnia. Van egy emlékem egy férfiról, Chris Do-ról, aki azt mondta, hogy a legjobb módja a tanulásnak az, ha tanítasz. Tehát az élethosszig tartó tanulás egyszerűen azt jelenti, hogy egész életedben dolgokat dobsz el, hogy helyet csinálj az újaknak. Ahogy öregszem, kevesebbre emlékszem, és több dolgot kell kidobnom.

Milyen tanácsot adnál azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, és félnek előrelépni?

A kérdés kontextusában megkérdezném: mitől félsz? Az is feltételezés, hogy előre kell lépnünk. Talán ez túl lineáris módja annak, hogy egy ember életét nézzük. Az út, ahol lenni akarunk, nem feltétlenül egyenes vonalban történik. Bátor lépést tettem, mert úgy éreztem, hogy Malawiban elfogytak a lehetőségeim, és az egyetlen módja a fejlődésnek az volt, hogy új kihívásoknak tettem ki magam. Ez a döntés nem született meg könnyedén. 

Ha valaki fél, derítse ki, mitől fél. Azt is találja ki, mi az, amit megtart, ami megakadályozza, hogy döntést hozzon. Azt hiszem, a félelem nagyrészt azon alapul, amit elveszíthetünk: elveszíthetjük az életünket, a szeretteinket, a barátainkat, az anyagi tárgyainkat. Ha valaki szeretet és pozitív értékek alapján dönt, akkor a félelem kalanddá változtatható, és a döntés nem arról szól, hogy előre megyünk vagy hátra, hanem a mozgás lesz a lényeg. „Az egyetlen dolog, amitől félhetünk, az az ég, hogy a fejünkre esik!” (Asterix & Obelix).

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Nagyon fontos, hogy befejezzem a diplomámat, végül is ezért jöttem Magyarországra. Még az is megtörténhet, hogy vállalkozást indítok itt, Magyarországon, ahol hasznosíthatnám a Malawiban töltött időmet. Jelenleg azon gondolkodom, hogy mezőgazdasági termékeket, mint makadámdió, kávé, tea és talán napraforgóolaj importáljak Magyarországra. 

Csodálatos lenne Magyarországon egy olyan helyen élni, ami tele van gyümölcsfákkal és szőlővel: szeretem a kertészkedést. Érdekel továbbá, hogyan lehetne erősíteni a kapcsolatokat Malawi és Magyarország között, hiszen a különbségek ellenére még mindig látok lehetőségeket.