A generációk tipizálása nem jelenti azt, hogy mindenkire egyaránt igazak lennének a generációkutatások elméletei. Amikor azt mondjuk valakire, hogy tipikus X, Y vagy Z generációs, akkor valójában a már említett tapasztalati hasonlóságra és egyúttal a válaszreakcióik hasonlóságára utalunk.

Az egyes emberek válaszreakciói leglátványosabban stresszhelyzetben nyilvánulnak meg. A stresszt alapvetően kétféle módon kezeljük: megküzdünk vagy elmenekülünk. Ez egy olyan ősi ösztön, amely az állatvilágban is ugyanígy megfigyelhető. Ha emberekről beszélünk, akkor nyilván a fő kérdés, hogy milyen módon küzdünk meg vagy éppen hogyan menekülünk el, és mindeközben hogyan viselkedünk, mit teszünk, hogyan kommunikálunk másokkal.

Ezek a fő kérdések a munkahelyi környezetben is.

Az elmúlt években több ezer munkahelyi viselkedéselemzést végeztünk el, amelyek alapján látható néhány tipikus viselkedésforma, amely igazán egy-egy generációra jellemző. Az egyszerűség kedvéért most három korosztályt vizsgáljunk meg! Az alábbiakban megfogalmazott megállapításokat úgy tekintsük, hogy azok az adott korosztály jelentős részére igazak, de nem mindenkire. Az egyéni életek, magánéleti és az egészségügyi kihívások nyilvánvalóan befolyásolják az egyén viselkedését.

Kiégésközeli, biztonságkereső ötvenesek

Az 50-es éveikben járók legnagyobb kihívása a biztonságos jövőkép megtalálása. Ők lesznek azok, akik a biztonság szemüvegén keresztül szemlélik a környezetüket. Mivel az életük során többször is megtapasztalták, hogy a (mind az érzelmi, mind az anyagi) biztonság bizony törékeny, ezért hajlandóak energiát tenni abba, hogy a (vélt) biztonságukat megteremtsék, illetve fenntartsák. Értékelik az állandóságot és a kiszámíthatóságot. Általában stabil pontként vannak jelen egy közösségben, ugyanakkor gyakran nem igazán érzik jól magukat a bőrükben. Az egyik legnagyobb stresszfaktor a számukra a kiégés. A biztonságra való törekvés közvetett módon könnyen növelheti a kiégettséget. Ahhoz, hogy ez a nyomás enyhüljön a számukra, az alapvető viselkedésmintával kellene szembe menniük, azaz az állandóság keresése helyett épp változtatást kellene keresni. A változtatás azonban komoly jövőkép-bizonytalansággal jár, ezért olyan nehéz egy tipikus ötvenesnek új területbe vágnia, így megreked. Valljuk be, nincs könnyű dolga egy mai ötvenesnek, hiszen manapság talán éppen a biztonságból van a legkevesebb: „Semmi nem biztos, bármikor jöhet egy devizaválság, vagy akár egy világjárvány.”

Zés FOMO-stressz

A munkahelyi korosztályok másik véglete a harminc év alattiak. Ők lesznek azok, akik a megfelelés szemüvegén keresztül nézik a dolgokat. Most biztos sokan felhúzták a szemöldöküket, mondván, a fiatal kollégák nem éppen úgy tűnnek, mint akik meg akarnának felelni. Megfelelni nem csupán szülői vagy éppen munkahelyi elvárásoknak lehet, hanem társadalmi nyomásnak, illetve különféle közösségi elvárásoknak. Megfigyelésünk szerint ez utóbbiak azok, amelyek sokkal inkább jellemzőek erre a korosztályra.

Gyakran az Y generáció viselkedése középpontjában a lemaradástól való félelem (FOMO – Fear of missing out) áll, mely szerint „ha kimaradtam valamiből, nem vagyok elég jó, tehát nem felelek meg”. Ez a jelenség komoly stresszfaktor a számukra, amelyre leggyakrabban szétszóródással, szétforgácsolódással reagálnak. Ez azt jelenti, hogy rengeteg ötletük, elképzelésük van a jövőjükkel kapcsolatban, de mindet (is) akarják, lehetőleg egyszerre. Amikor lépéseket tennének az egyik irányba, gyakran úgy érzik, lemaradnak egy másik irányról, emiatt ott is lépéseket tesznek, de akkor mi lesz a harmadik, negyedik stb. irányokkal. Egy olyan spirálba keverednek, amelyben nagy energiával pörögnek, de közben nem igazán haladnak. A külső szemlélő számára ez sokféleképpen megnyilvánulhat attól függően, hogy valaki mennyire égett már ki a spiráljában. Láthatunk olyanokat, akik nagy energiával tényleg pörögnek, míg mások ezt csupán gondolati szinten teszik, és valójában nem cselekszenek.

Jellemző rájuk, hogy szeretik és kifejezetten igénylik az azonnali kommunikációt, sőt a lemaradástól való félelmük gyakran abban is megnyilvánul, hogy ők is azonnal akarnak reagálni (ezt érzik elvárásnak). Emiatt könnyen belesodródhatnak abba, hogy nyomásként élik meg a rengeteg bejövő kommunikációra (Facebook, Messenger, Viber stb.) való reagálási „kényszert”.

(...)

A cikk teljes terjedelmében elérhető az Üzlet és Pszichológia 2021. április–májusi számában. Az újság megrendelhető itt.