Társadalmi felelősségvállalás a robotikán keresztül – Bosch a jövő generációjáért című projektetekben szerinteted mi volt az a kulcsmozzanat, ami miatt a zsűri arany díjjal jutalmazta a kampányotokat?
Úgy gondoljuk, hogy a projekt legnagyobb erőssége a hosszú távú hatása. Az elmúlt években sikerült elérnünk, hogy a robotika és a STEM-oktatás egyre ismertebbé és népszerűbbé váljon a régióban. Emellett a kezdeményezés egyszerre több stratégiai célunkat is támogatja: hozzájárul a társadalmi felelősségvállaláshoz, a tehetséggondozáshoz és a régió utánpótlásának fejlesztéséhez, miközben erősíti munkáltatói márkánkat is. Úgy gondoljuk, hogy ez a komplexitás és a valódi társadalmi érték volt az, ami igazán kiemelte a pályázatunkat.
Hogyan sikerült bevonni a kollégákat és a vezetőket? Mi volt a reakció a szervezeten belül?
A program sikeréhez elengedhetetlen a vezetői támogatás és a kollégák elkötelezettsége. Munkatársaink önkéntesként, zsűritagként, mentorokként és szervezőként is részt vesznek a programban. Idén már több mint 100 Bosch kolléga segítette a helyszíni lebonyolítást, ami jól mutatja, hogy a kezdeményezés valóban közös üggyé vált a vállalaton belül. A szervezeten belül rendkívül pozitív volt a fogadtatás, sokan büszkék arra, hogy munkájukkal közvetlenül hozzájárulhatnak a következő mérnökgeneráció fejlődéséhez.
Mi volt számotokra a projekt legemlékezetesebb pillanata?
A legutóbbi verseny talán minden eddiginél jobban megmutatta, milyen utat járt be a program. Míg az első évben a FIRST LEGO LEAGUE Challenge a kategóriában mindössze 8 csapat indult, idén már 21 csapat mérte össze tudását. A tavaly bevezetett új versenyszámok is egyre népszerűbbek, folyamatosan nő a jelentkezők száma. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a verseny mára a kísérőprogramoknak köszönhetően nemcsak szakmai esemény, hanem egy több ezer látogatót vonzó városi rendezvény lett, amely közelebb hozza a robotikát a családokhoz és a fiatalokhoz is.

Hogyan élt tovább a kampány a megvalósítás után? Volt folytatása, hatása a mindennapokra?
Számunkra ez nem kampány, hanem egy hosszú távú küldetés. A program évről évre fejlődik, egyre több iskola és csapat csatlakozik, és a tervek szerint 2027-ben is megrendezzük a versenyt, várhatóan még több résztvevővel. Hisszük, hogy ezzel nemcsak a fiatalok fejlődését támogatjuk, hanem hosszú távon a régió műszaki utánpótlásának erősítéséhez is hozzájárulunk.
Mit üzennétek azoknak, akik idén terveznek nevezni a versenyre?
Érdemes olyan projektekkel nevezni, amelyek szorosan kapcsolódnak a vállalat stratégiájához, és valódi értéket teremtenek a munkatársak, a közösség vagy a társadalom számára. A mai gazdasági környezetben különösen fontos megmutatni, hogy kreatív gondolkodással és innovatív megoldásokkal hogyan lehet maradandó hatást elérni. Azt tapasztaljuk, hogy a hitelesség és a hosszú távú szemlélet mindig a legjobb pályázatok közös jellemzője.



