A quiet quitter röviden az a személy, aki dolgozik is a cégben, meg nem is. Bár a munkatevékenysége minőségileg és mennyiségileg jelentősen nem ingadozik, sőt, lényegében egészen jól teljesít, mégis hiányzik belőle valami. Ez pedig furcsa paradoxont, és egy újkeletű szervezeti kihívást eredményez. 

Csak annyit tesz a cégért, amennyit muszáj

„A quiet quitter lényegében megcsinálja, amit kell, de nem tesz bele sem többet, sem kevesebbet. Ami még benne van a munkaköri leírásában, azt elvégzi, de minden másba, amit ezen felül elvárnának tőle, abba nem megy bele. Ez alapvetően nem jelentene problémát, de a gyakorlatban ez azt is jelenti, hogy sem a cégért nem elkötelezett, sem a csapatban nem érzi jól magát. Lényegében egy idegen a cégen belül” – fogalmazott Patterman Péter. Bár napjainkban a proaktivitás szinte majdnem minden munkakörben alapelvárás, egy quiet quitterből ez a hozzáállás hiányzik. Sokkal inkább egy általános reaktivitás, vagy inkább passzivitás jellemzi. Csak akkor csinál meg valamit, ha kifejezetten megkérik rá. 

Jó vagy rossz dolog a quiet quitting?

Az, hogy ez a fajta működés pozitív vagy negatív, egy összetett kérdés. A szakértő szerint ez egyfajta önvédelmi mechanizmus is, amellyel a kiégés és a túlhajszoltság kultúrájában a dolgozó védi a saját mentális egészségét.  Ilyen szempontból egy jogos önérvényesítés, és határhúzás, de hosszú távon nem biztos, hogy kifizetődő ez a hozzáállás. 

„A vezetőség és a HR oldaláról ez a viselkedés egyfajta ellenszegülés és lázadás a munkahelyi normákkal szemben. Amit kell, azt megcsinálja, de az implicit elvárásoknak már nem tud megfelelni a munkavállaló, ez pedig idővel mindenkinek szemet szúr majd” – magyarázta Patterman Péter.

Miért furcsa ez a hozzáállás?

A munkához való viszonyulás jelentősen átalakult az elmúlt néhány száz évben. Míg a II. ipari forradalom környékén a munkavállaló puszta eszköz volt, a munka pedig szükséges rossz, addigra az ezredforduló óta már sokkal inkább érték az emberi erőforrás, és egyre fontosabb, hogy szeressük, valamint élvezzük azt, amit csinálunk. „A mai korszellem azt üzeni, hogy csinálhatjuk bátran, amit szeretnénk. A munka pedig lehet izgalmas és értelmes” – mondta a szakember. – „Viszont manapság emiatt könnyen ki is lehet égni. Hiszen egyrészt bennünk van az, hogy dolgozzunk, amennyit bírunk, és közben szeressük is. Ez sem feltétlenül egészséges viszonyulás a munkához.”

Ezzel az általános korszellemmel szakítanak a quiet quietterek, akik lényegében tudatosan és szándékosan elidegenítik magukat a munkától, a munkahelyüktől, a csapatuktól, a vezetőiktől. Azonban ez csak rövid távon jelent megoldást, hosszú távon felér az önsorsrontással. „Ez a hozzáállás különféle súrlódásokat és ellentéteket eredményezhet. Idővel elégedetlenek lehetnek ezekkel a kollégákkal a vezetők, emiatt pedig maga az egyén sem fogja jól érezni magát a szervezetben” – magyarázta a szakértő. 

Mit lehet tenni ellene?

Az első és legfontosabb, hogy az elidegenedett munkavállalót vissza tudjuk építeni a szervezet vérkeringésébe. Ehhez fontos a munkavállaló és a munkáltató közötti kapcsolat visszaállítása, erősítése és ezáltal az elköteleződés erősítése. Kiemelt szerepe van a kétoldali kommunikációnak, hogy munkáltatóként meg tudjuk hallgatni a munkatársakat. Ezen felül érdemes mentálisegészség-védő programok bevezetésén is gondolkodni, hogy a dolgozók lássák, a szervezet tőrödik velük. Ha pedig valakinél már nagyon látványos és visszafordíthatatlannak tűnik a quiet quitting, akkor érdemes mediátorhoz fordulni, aki egy független segítőként teremthet hidat ez eltérő elvárások és a különféle szemléletmódok között.