A lojális munkavállaló keményen dolgozik, de mindeközben nem hagyja ki az edzéseit, elmegy az orvoshoz, és részt vesz a gyereke focimeccsein.
„Senki nem végezheti jól a munkáját akkor, ha ez a munka teljesen kitölti az életét” – fogalmazott Peter Drucker nemzetközi elismertségű menedzsmentszakember, akit a "menedzsertudományok atyjaként” is ismernek.
A munkavállaló tartozik azzal a főnökének, hogy a lehető legnagyobb erőbedobással dolgozzon, valamint elhivatott, koncentrált, őszinte és feddhetetlen legyen. Ugyanakkor vannak olyan dolgok is, amikkel viszont határozottan nem tartozik a felettesének.
A munkavállaló ezzel a négy dologgal biztosan nem tartozik a főnökének:
- az egészsége,
- a józan esze,
- az emberi kapcsolatai,
- a családja.
Íme két levél a postaládámból:
„Sokat túlóráztam, amivel szó szerint gyilkoltam magam. Kihagytam a lányom iskolai fellépéseit és a fiam focimeccseit. A főnök csak tovább növelte a stressz-szintemet a munkahelyemen, és mindennek az lett a vége, hogy megbetegedtem. A főnököm meg ahelyett, hogy támogatásban és együttérzésben részesített volna, kirúgott.
Örülök neki, hogy így történt. Amíg otthon ültem a gyerekeimmel munka nélkül, végre volt lehetőségem újraértékelni, hogy mi az, ami igazán fontos az életemben.”
És a másik:
„Oleg, volt egy szörnyű autóbalesetem. Egészen addig a pontig nagyon jól ment a sorom. Nagyszerű munkám volt, szerető családom, és két remekbe szabott gyerekem. És akkor hirtelen a derült égből jött ez – nyak- és gerincsérülés…
A főnököm nagy szerepet játszott a felépülésemben: empátiája és támogatása mérhetetlenül sokat segített. Nemcsak hogy elengedett egy hosszabb szabadságra, később pedig lehetővé tette, hogy otthonról dolgozzam, ennél sokkal többet is tett értem: elintézte, hogy fizikoterápiára mehessek, még az elhelyezésemet is megszervezte, és mindezeken túl a biztosításom ügyében is segített intézkedni. De ami legfontosabbnak bizonyult számomra, az az őszinte aggodalma volt az egészségi állapotomat illetően.
Teljesen felépültem. Azt kell mondanom, hogy a gyors felépülésemet és a mára sikeresen visszanyert lelki békémet nagymértékben a főnökömnek köszönhetem.
És mondanom sem kell, hogy az iránta érzett lojalitásom végtelen, akárcsak a hálám.
Nem lenne jó, ha minden főnök olyan lenne, mint ő?”
De igen, én azt kívánom, hogy mindenki olyan legyen, mint ennek a levélírónak a főnöke!
Ahhoz ugyanis, hogy jó vezetők legyünk, mindenekelőtt jó embernek kell lennünk.
Egyetértesz?
