Meleg Csilla az iskolai környezet esetén vizsgálta az egészségtámogató környezet feltételeit, de egyes megállapításait értelmezhetőnek tartom a munkahely világában is. Mivel egy irodákból álló intézmény nyitott rendszer, a dolgozókon, alkalmazottakon, a vezetőkön, a delegációs partnerek képviselőin keresztül a külső környezetet „leképező eltérő kultúráknak és értékrendszereknek a gyűjtőhelye” (Meleg, 2005), amiből eltérő egészségkultúra is következik. 

Egy intézményi légkörmutató másik komponensét az intézmény szabályrendszerekhez való alkalmazkodásban találjuk meg. Ha ezt a szabályrendszert nem külső kényszerítő erőnek élik meg az érintettek, hanem úgy vélik, hogy ők maguk a szabályok alkotói és alakítói, ha tehát mindent összevetve olyan helynek tartják, ahol jól érzik magukat, akkor ezt egészségtámogató környezeti feltételként értékelhetjük (Meleg, 2005).

Meghatározó tényező az intézményen belüli szerepek egyértelműsége, amelynek részét képezi az elvárások világossága, az ennek megfelelő alkalmazkodási stratégiák elsajátítása vagy mások által segített elsajátíttatása. Például egy vezető pontosan megfogalmazhatja, hogy mit vár el a beosztottjaitól ahhoz, hogy a teljesítményüket, feladattudatukat, szorgalmukat, pontosságukat stb. értékelni tudja. Minél pontosabban fogalmaz, annál inkább csökkenti a dolgozó abbéli bizonytalanságát, hogy nem tudja, mi kell ahhoz, hogy megfeleljen az elvárásoknak.

Fények és színek

A képzési épületek, helyiségek színe és megvilágítása nagyon fontos környezeti változók – és nemcsak a tanuláselméletek értelmében – hiszen kihatással vannak a társas és egyéb viselkedésünkre. Azt találták, hogy az erősebben megvilágított, élénkebb színű terekben például fokozódott a verbális interakció. A meleg színárnyalatú helyiségekben a tapasztalatok szerint csökken a túlzott aktivitás, noha a férfiak és nők eltérően reagálnak az edukációs környezetek színére. 

A belterek magassága is hat a viselkedésre, például az alacsony mennyezet inkább a csöndesebb, míg a magasabb inkább az aktívabb tréningelemekre, játékokra bátorít. A belmagasságot, az ablakokat vagy a falakat a kismértékű kontrollálhatóság miatt általában nem észleljük az edukációs folyamat környezeti hatótényezőiként – pedig nagyon is azok.

Hangok

Az ún. hangidentitás eltérő lehet attól függően, hogy ki milyen környezetben szocializálódik vagy ki milyen hangerőt és hangtípusokat tekint megszokottnak. Így érthető, hogy egy csendes környezetet preferáló pályakezdő fiatal egy tőle idegen, számára zajos (pedig lehet, hogy a többségnek teljesen elfogadható és a norma szintet kényelmesen elérő) környezetbe kerülve megváltozott viselkedéssel reagálja le mindezt, aminek okát nem feltétlenül tudja beazonosítani. 

Az értelmezések és viszonyulások szubjektívak és időben változhatnak. Például lehet, hogy valaki tizenévesen még megőrül a kemény rock zenéért, húsz évvel később viszont már megőrül tőle és kerüli azokat a tereket, helyszíneket, ahol ilyen jellegű neszre lel. Ugyanígy nem elhanyagolható tényező a habituáció, azaz a hozzászokás a változó környezethez, amely annál sikeresebb tud lenni, minél inkább úgy érzi a fiatal/felnőtt, hogy a zajok bejósolhatók és kontrollálhatók. 

Természetesen egészen más egy olyan intézményben szocializálódni, ahol a hanghatások kellemes tónusúak és dallamosak, mint egy olyan környezetben, ahol hónapokon keresztül éles és magas, egyenletes építkezési gépzaj zökkenti ki az éppen flowban elmerült munkatársakat. Előfordulhat, hogy ezen „rikító hangnak” szerepet játszik abban, hogy említett munkatársunk váratlanul „kiengedi a gőzt”, netán hamarosan elszabadul a „pletyka és pokol”.

Részterek

Egy hely kerülése vagy vonzósága nagyban függ attól, hogy milyen képzeteket és élményeket társítunk hozzá. Például, ha van egy olyan meghatározott hely a térben, ahol a főnök rendszeresen lehord valakit vagy szankciókat szab ki, akkor az a tér egyéb tevékenység alkalmával nagyobb fokú frusztráció kiélésének rendszeres helye lehet vagy épp ellenkezőleg egy kerülendő pont a munkatársak számára. 

Egyes vizsgálatok kiemelik a hosszú folyosós elrendezések negatív velejáróit. Ez a struktúra ugyanis kikényszeríti a nehezen kontrollálható interakciókat a felek között, így következik be például a pusmogás, gyerekek esetén pedig lesznek gyakoribbak a verekedések, rohangálások, és történnek mindezek azért, hogy a csökkent mértékűnek észlelt privát szférát öntudatlanul is tágítsuk (gondoljunk csak a börtönökre, nevelőintézményekre, kórházi folyosókra, ahol már igazolták ezt a negatív hatást). 

Dúll Andrea beszámol egy kutatásról 1981-ből, amikor eltérő térszerkezetű tantermeket alakítottak ki „úgy, hogy az egyik helyiség elrendezése véletlenszerűnek tűnt (a tanszereket, eszközöket találomra pakolták le), a másik teremben pedig a felszereléseket gondosan elrendezték valamilyen gyakorlati kritériumnak megfelelően, például funkcionálisan, a tanulási tevékenység menetének megfelelően. Más módon a vizsgálatvezető nem befolyásolta a tantermi tevékenységek szokásos menetrendjét, a gyerekek megnyilvánulásait és az egyéb interakcióikat. Az eredmények szerint a megtervezett térszerkezetű osztályteremben a gyerekek több manipulációs tevékenységben vettek részt, mint a véletlenszerűen berendezett teremben dolgozó társaik, és ezek eredményeként bonyolultabb, nagyobb, kreatívabb mintázatot alkottak a rendelkezésükre álló eszközök felhasználásával (gyöngyök, szögbeverő lapok, építőkockák).” (Dúll, 2009, 264.) Ez a felismerés fontos a felnőtt edukációs terek kialakításában is. Sokkal eredményesebb fejlesztés végezhető egy olyan térben, ahol a képzés céljához illeszkedik a tér. Egy excel tréninget nem érdemes körben ülő, laptoppal az ölben, piknik és burjánzó növényzet közepette véghezvinni a természetben, ahogyan egy konfliktuskezelő tréninget sem érdemes szabályozott rendben, egymás mögött sorakozó mozdíthatatlan asztalokkal borított térben, az asztalokon egy-egy monitorral. Cél + funkció + megtanulás + szubjektív jóllétet fokozó hatás – e „négyesfogat” egymást támogató szerepéhez kell okosan alakítani a teret.

Ha az irodai környezet merev és rideg hangulatú, akkor a képzési tér lehet színes és puha terű (pl. szőnyegek, természetes anyagok használatával). Ennek az átmenetnek a megszokásához és megszeretéséhez idő kell. Tekintettel a tanulási folyamatokra, a minél több érzékszervi hatásra, a kreativitás kibontakoztatására (ez alatt a kreatív gondolkodási formákat és technikákat értve) elmondható, hogy idővel a hely gondozása felesleges teherré válik, éppen ezért – mivel nincs, aki gondozza – a gondatlanságok is másképpen fordulnak elő, mint egy olyan térben, ahol az ott élők beleszólással és alakítási jogokkal és változtatható, átruházható kötelezettségekkel bírnak. Éppen ezért a képzési tér nem csak a tréneré, hanem mindazoké, akik benne képződnek.

Az ülőhelyek

Ha alaposan megvizsgáljuk az edukációs teret, hamar észlelni fogjuk, hogy bizonyos helyzetek (pl. fényerő csökkentése) miként hatnak a társas viselkedésre (pl. megnő-e a pusmogás), miként befolyásolják a környezettel való bensőséges viszony kialakítását (pl. egyes „kuckók”), amely révén kötődünk, sőt saját magunkat is meghatározzuk az adott hely(en történtek) értelmében. Már kb. 20 perces helyhasználat után kialakul a helytulajdonlás érzése, ami hosszabb távon a helyhez történő ragaszkodássá válik. Ennek fényében érthető, ha a munkatársak nem szívesen cserélnek helyet mással vagy zokon veszik, ha valaki a „helyüket „elfoglalja, még akkor is, ha nincsen feltüntetve a nevük a szék támláján. Tréningeken ezért elemi feltétel, hogy időnként változtassuk a pozíciónkat (beleértve a tréner pozícióját is!). Egyrészt, hogy a rugalmasságot gyakoroljuk, másrészt, hogy a perspektívaváltást, harmadrészt pedig az új szociális kapcsolatok kialakítását tegyük lehetővé. 

Az a tér, ahol a munkatársak több éven keresztül stabilan maradnak, de csak csekély vagy zéró beleszólásuk van annak alakíthatóságába, hamar veszít motivációs hatásából. A teret (vö. iroda) nem szabadna egy statikus és merev funkcionális térnek képzelni, ahol mindig mindenhol mindennek meghatározott szöge és helye van. Pedig gyakran találkozunk ezzel, különös tekintettel egyes vezetők láthatatlan vonalakkal kijelölt territóriumára, mozgásterére és a munkatársak korlátozott mozgásterére (például az íróasztalán kívül még a vezető tárgyalóasztala mögé sem kerülhetnek). 

Az edukációs terek különböző szerepeinket szólíthatják meg, akkor is, ha éppen szakmai szerepünkben veszünk részt egy soft skill tréningen. Megnyilvánulásainkra egyaránt hat a tér pedagógiája és pszichológiája. Például a vezető egy gyors tájékoztatást szeretne tartani, vagy a tréner egy feladatból adódóan úgy rendezi el a termet, mint amikor iskolapadban ültünk egymás mögött. Mivel életidőnk egy jelentős százalékát formális oktatási környezetben töltjük, a hagyományos frontális ülésrend előhívhatja saját diákkori élményeinket, amelyek pozitív vagy negatív hangoltsága kihat a figyelemre, az empátiára, a vezető vagy tréner szavának befogadására, az ellenállásra vagy éppen ellenkezőleg, az együttműködésre. A szerephatárok pedig percek alatt képesek elmosódni, a munkavállaló átmegy szülőbe, a szülőből pedig átmegy gyerekbe, de azért néha az atyai és anyai tekintély gombjai is benyomódnak – ilyen szerepkonfúziós közegben hatványozottabban nehéz konszenzusra jutni. 

Egy inkluzív környezetben az adaptív-elfogadó szemlélet miatt kiemelt értékek az összetartozás, az egymástól tanulás, az igazságosság és a figyelmesség. Ezeket az értékeket fontos, hogy megfelelő közösségi és edukációs terek szolgálják ki, amelyek az intézményen belül és azon kívül is támogatják a sokszínű kapcsolatok kialakulását és fenntartását.

A zsúfoltság

Amennyiben a személyes térközszabályozás és/vagy a territoriális viselkedés zavart szenved, az súlyos problémákhoz vezet. A zsúfoltság hatásai már 18-40 hónapos korban megmutatkoznak. Egy vizsgálatban ilyen életkorú gyerekek stressz-szintjét mérték különböző bölcsődékben és óvodákban, és azt tapasztalták, hogy 15 fő fölött a csoportnagyság növekedésével és 5 m2 alatt a gyerekek számára hozzáférhető terület csökkenésével egyaránt nőtt a stresszreakció. Ez azt is jelenti, hogy a kiégéshez vezető út jelentősen befolyásolható a munkahelyi tér szükségletkielégítő szerepével. Többek között azzal, ha van hely a töltődésre, felfrissülésre. 

A nagy téri sűrűség (pl. egy zsúfolt büfében) növeli a figyelmi túltelítődést, csökkenti az interakciót, és növeli az agresszivitást még felnőtteknél is. A kevésbé zsúfolt terekben több pozitív kapcsolat szövődik, több pozitív érzelem mutatkozik a vezetők felé is, és a dolgozók teljesítménye is jobb lehet. A gyerekkorunkban megtapasztalt otthoni zsúfoltság hatásainál ugyancsak megfigyelhetők ezek a jelenségek, így az agresszió mértéke is. A család térhasználata (ideértve azt is, hogy mit szabad és mit nem elmozdítania a gyereknek, van-e külön szobája, becsukhatja-e az ajtaját, vannak-e tabu terek, tabu fiókok stb.) jelentőséggel bír, mert megalapozza a felnőttkori személyes térhasználatunkat és magánszféra-szabályozásunkat. Már a 8-19 éves korosztálynál is természetes módon jelenik meg és alakul a magánszféra szabályozására alkalmas helyek preferálása, amelyek biztosítják a kontroll és a biztonság érzését, és erős rekreáló hatásuk van, sőt elősegítik a tanulás folyamatát is – mert például van tér és idő átgondolni, megemészteni a tanultakat. 

A bevonódás, a flow élmény, a szubjektív jóllét serkentése és serkenthetősége szempontjából elengedhetetlen annak megfontolása, hogy a közvetlen és szoros munkahelyi környezetünk milyen hatást vált ki belőlünk, mennyire enged beleszólást abba, hogy személyessé tehessük akár csak egy részét is; illetve mik azok az ingerek (hangi, képi, mozgásos, taktilis, hőmérsékleti, illatbeli stb.), amelyek megjelenése befolyásolja a tanulási-munkavégzési folyamatainkat. Az erőforrás-hatékony gondolkodásmód, a környezeti szempontból intelligens működés és a jó közérzet elősegítése ugyanis fenntarthatóvá teszi a munkahelyünket.