Volt egy szavazásunk a Facebookon márciusban, ami várakozásaimon felül megmozgatta a népet: "Van-e értelme teljesítményértékelő-rendszert működtetni?" Az igen nyert 58-42-re, de a kommenteket elolvasva valahogy az az összképem, hogy mégiscsak van mindenkiben egyfajta elégedetlenség, amit egy mondatban így tudok összefoglalni: „Valami tuti kell, de nem így, ahogy most van.”

Én is arra jutottam, hogy igen, kell valamilyen rendszer. Nem azért, mert ha nem lenne egy online felületen strukturáltan összeírva az 5 fő célom az évre, akkor céltalanul bolyonganék az irodában, és azt se tudnám mihez fogjak.

Hanem azért, mert a célok kitűzése, átbeszélése, közös értelmezése a vezetővel egyértelművé teszi az elvárásokat. Kimondunk dolgokat, amit egy sima kávézás vagy a napi hajtás közben nem mondanánk ki, vállalunk vagy éppen nem vállalunk feladatokat, egyszóval tiszta a kép - így lehet nekivágni egy közös munkának.

Rendben, tehát kell rendszer, de rögtön itt a második kérdés: oké-e az, ha pénz függ attól, ahogyan teljesítem a céljaimat?

Na, ez már megosztó. Szerintem nem oké. Valahogy mindig a szamár és az elé lógatott répa képe ugrik be, amikor ezen a kérdésen rágódom, és oda lyukadok ki, hogy bármennyire jó fej a gazda (vagy gazdasszony :) ) én bizony nem szeretek szamár lenni. Arról nem beszélve, hogy a bónusszal összekötött teljesítmény-céloknak nagyjából két hatása lehet hosszú távon: vagy elfinomkodják a vezetők az értékelést, mert előbb-utóbb ezt a pénzt mindenki úgy kezeli, hogy jár. "Hát mégiscsak ráírjuk a bérajánlatra, hogy X% bónusz, nem? 100-ról lehúzom 90-re, az nem fáj neki, de az alá menni már nagyon durva!" A másik opció, hogy annyira komolyan vesszük, hogy az a csoda, ha valaki teljesíti a céljait. Egy idő után a csapat is meg a vezető is úgy van vele, hogy nemhogy a 100% irreális, de már nem is törekszik rá senki, ergo megint csak semmi értelme.

Szóval tegyük fel, hogy nem függ tőle pénz. Jön a harmadik kérdés: akkor ugyan mi végre tűzzünk ki célokat, és értékeljük a teljesítményt?

Jó kérdés, de nem tudtok kifogni rajtam! Fejlesztési célból. "Na az idealista HR-es, nézzoda, puffogtatja a hülyeségeit." Valóban idealista vagyok, sőt olykor naiv. Vállalom, de attól még hiszek abban, hogy hosszú távon nem a valami-meg-nem-csinálásának a szankcionálása (azaz kevesebb pénzt kapok bónuszként) tartja fenn a motivációt, hanem a valami-megcsinálásának az elismerése. És igen, ha valaminél a 100% a cél, és ő 90%-ot ért el, azt nem úgy fogja megélni, hogy jobb volt, mint 80, hanem úgy, hogy nem sikerült a 100, büntiből levontak 10%-ot. Kérdezz meg bárkit! Sőt, továbbmegyek:

Mi lenne, ha nem azt nézegetnénk az embereinken, hogy a céljait elérte-e, vagy van-e rá esélye, hogy eléri év végére, hanem evidenciának vennénk, hogy mindenki azért ül ott a munkahelyén, hogy dolgozzon?

És mondjuk szóljon arról a heti/kétheti/havi megbeszélés (mert ugye van ilyen nálatok??), hogy hogyan érzi magát, milyen nehézségei vannak, miben tudnál te mint vezető segíteni neki, mitől lehetne ő maga még jobb? Nem az, hogy hogyan érhetné el, hogy jó legyen – ami ugye a 100% – hanem hogyan lehetne MÉG ANNÁL IS JOBB, mint amilyen most. Mert az alap, hogy jó.

És ha már itt tartunk, ki mondja meg, hogy én jó vagyok-e? Elég, ha a főnököm értékel? Miért nem az ügyfeleim? Vagy a munkatársaim? Vagy a projektteam-tagok? Vagy közülük mindenki?

Tudom, mi a következő kérdés, figyelj: Egy ilyen rendszerben hogyan lehet az objektivitást biztosítani? Hogyan nem lesz egymást simogatós, himi-humi, szoftos massza az a rendszer, amiben nem csak a vezetőm értékel?

Bevallom, erre még nincs mindenhol és mindenkire alkalmazható részletes válaszom. Mondjuk abban szinte biztos vagyok, hogy ha az ügyfélvisszajelzéseket komolyan figyelembe vesszük, az mindenképpen az objektivitás felé terel minket, hiszen nekik nem éppen a dolgok szépítése az érdekük. Abban pedig merek hinni, hogy hosszú távon az emberek felnőttként kezelése és az őszinte, konstruktív visszajelzéseket elősegítő szisztéma fog működni, még ha eleinte döcög is.

Szóval összefoglalva: abban a világban, ahol minden az ügyfélélményről, a munkatársi élményről és a bevonásról szól, nem fenntartható az, hogy a közvetlen főnököm a négy fal között "kiéertékeli a teljesítményemet". Ki kell állni a fényre, be kell vonni minden érintettet a célkitűzésbe és az értékelésbe is, és talán jobb lenne, ha a répát kergető szamár helyett felnőtt embernek érezhetnénk magunkat, nem?